2015. február 28., szombat

Iskolai élet 1.0

Vajon mindig is ilyen zűrös volt a február? Csak mert nem emlékszem, hogy bármikor is annyi programom lett volna, mint az utóbbi 2 hétben.

Ha azt hittem, hogy féléves bizonyítvány osztás után lazább lesz minden, akkor baromi nagyot tévedtem.Rengeteg dolgozatot írunk, mindenféle otthoni projekt, több kiló házi feladat, pályázatok, versenyek, és azok előkészítői szerepelnek a programomban. (Még most sem tudom, hogy a rengeteg teendővel hogy fogok végezni hétfőig, főleg úgy, hogy délután színházba megyek.)  De e közben a rengeteg teendő közben is az iskolai órák ugyan úgy meg vannak tartva, és volt néhány olyan mozzanat, ami negatív vagy pozitív értelemben emlékezetes volt az elmúlt hetekben.

A huszonkilencedik
Bizony, bizony, megérkezett a huszonkilencedik gyerek az osztályba. Nem vicc. Rengetegen vagyunk, és szegény srácot nagyon sajnálom, mivel huszonnyolc nevet kell megtanulnia minél hamarabb, plusz még a tanárok nevét. Egyébként alapból nem voltunk ilyen nagy létszámú osztály, de tavaly megváltozott az iskola fenntartója, és ennek köszönhetően sokan átjöttek más iskolából.

Rettegett kémia 
Csütörtökön kémia dolgozat volt. Tanárnő megígérte, hogy nem rakja bele a számolásokat, mert SENKI sem tudja. Erre mit csinál?! Hát nem belerakja a számolásokat egy gyönyörűséges táblázat formájában?! Ez volt az a perc, amikor az egész osztály elküldte a tanárt melegebb éghajlatokra...
(Akkor legalább mondja azt,hogy belerakja, és akkor mi készülünk rá. De hogy így közölni?)

 Kötélmászás
Nem tudok kötelet mászni. Akárhogy próbálkozom, egész egyszerűen nem megy. Illetve nem ment. Merthogy tegnap csodával határos módon ötöst kaptam rá. A tegnapi volt az utolsó nap, amin be lehetett mutatni a kötélmászást, és aki nem mutatta be, az egyest kapott. Úgy voltam vele, hogy megpróbálom, hátha össze tudok kaparni egy kettest, mert még az is jobb, mint az egyes. Próbálkoztam zoknival, de nagyon csúszott a kötél. Aztán megpróbáltam mezítláb, de úgy meg nagyon fájdalmas volt. Így tehát felvettem a cipőmet, és úgy próbálkoztam. Már vagy 11-szer próbáltam felmászni, amikor valahogy fel tudtam magam szenvedni a kötél tetejére, de a tanárnak nem volt elég, ezért feljebb hopponáltam magam még egy tíz centivel, ami már megfelelt a tanár úrnak és így meglett az ötösöm. Az más dolog, hogy 2 réteg bőrt szántottam le a lábamról lejövetelkor, és minden egyes alkalommal amikor zoknit vagy nadrágot húzok a sírógörcs kerülget, de megérte.

Nyelvtan verseny
Megvan a varázsa annak, hogyha úgy mész versenyre, hogy semmit sem készültél. Hatalmába kerít az a tipikus ,,nem érdekel" érzés, és biztos vagy benne, hogy a tiéd lesz a valaha elért legalacsonyabb pontszám a versenyek történelmében.

Földrajz verseny
Annak is megvan a varázsa amikor rendesen tanulsz a versenyre, és úgy ülsz be a terembe, hogy ,,most tovább fogok jutni", és legnagyobb döbbenetedre tényleg tovább jutsz.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Azért részvétem. De tényleg...
    A kötélmászás nekem sohasem ment, kész kínszenvedés az egész, nyelvtan verseny szuper, föcire készültem, aztán semmi, a kémia pedig tudod, hogy mennyire a szívem csücske *sugárba hányás*.
    Figyelj, tartja a mondás: "Ami nem öl meg, az megerősít." ------> Bárcsak megölt volna... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm :)
      Hát igen, a kötél nem szeret minket, és mi sem őt. Ez van.
      Én a nyelvtanra semmit nem készültem. Azért örülök, hogy neked jól sikerült :)
      Igen, gondolom, és legalább olyan mértékű az én utálatom is iránta (bár a nyilakkal most nem volt gond).
      Ohóó ez nagyon király :D Ezt valahova fel kell írnom...
      Puszi!

      Törlés