2016. augusztus 18., csütörtök

Rokonok a nyakamon... HELP

Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, amiért ennyi időt tölthetek ezzel a kettő csodálatos emberrel, akit a nyakamra sóztak erre a hétre... Na jó, a teljes igazság az, hogy én hívtam meg őket, ám ezt az elhamarkodott döntésemet azonnal meg is bántam amint kiszálltak a kocsiból, mivel akkor szembesültem vele, hogy mire is vállalkoztam.
És hát igen. 
EZT NEM GONDOLTAM ÁT.

Ezt a két jómadarat a főváros pesti részéről szalajtották, és az onnan származó embereket köztudottan az egyik legnehezebben kezelhető emberfajtaként tartják számon. Az sem segít éppen, hogy mindketten velem körülbelül egy idősek, vagyis serdülő korúak.

  • A fél tízes kelés nekik nagy gondot okoz, természetesen akkor még korán van, elvégre a nap is csak négy órája kelt fel...
  • Igen, attól hogy vidéken vagytok még van TV, internet, gyors számítógép, papír-írószer satöbbi satöbbi, és igen, tudjuk hogy mi az a villamos, köszönjük szépen.
  • Egyszerűen hihetetlenül antiszociálisak, ha nem rángatom ki őket a házból, ők csodásan megvannak a saját kis világukban, a számítógépükkel, a könyveikkel és egy kis electro swinggel.
  • Ebből következik, hogy a mozgásigényük is a nullával egyenlő, és ha már egy kicsit többet vagyunk a friss levegőn, akkor az már súlyosan csökkenti az agyi kapacitásuk.
Ettől függetlenül be kell valljam, örülök, hogy itt vannak. Éjszakába nyúló blogköröket tartunk (idősebb vendégem maga is a bloggerinák közé tartozik), és remekül elszórakozunk bármifajta hülyeségen, Melanie Martinezt hallgatunk, és hihetetlenül egészségtelenül étkezünk.
Akárhogy is, a tűrőképességem, és a hasam méretének növekedésére jótékony hatással vannak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése