2015. október 4., vasárnap

Elveszve, megtalálva (Az esti gát-túra)

A szombat esti kiruccanás zökkenőmentesnek indult. Felöltöztem, elkészültem, majd felhívtam a drága osztálytársaimat - akikkel eleve meg volt beszélve a találkozó - hogy merre vannak. Először Domival próbálkoztam, aki hihetetlen módon nem vette fel, még csak ki se csöngött a telefon. Sms-t is küldtem, arra se válaszolt. 
Hol a francba vannak ezek, ahol nincsen térerő? 

Somporral próbálkoztam másodjára, aki csodák csodájára felvette a telefont. Kiderült, hogy a gáton vannak (mert miért ne, értitek). Mondta, hogy induljak el, majd összefutunk.

A kertvárosból kiinduló földúton bandukoltam el a gátig (fekete nyil), amikor már majdnem odaértem, újra felhívtam, és vázoltam neki az irányokat.
18:49
-Figyelj, beugratós kérdés következik. Ha a városnak háttal állok, akkor jobbra, vagy balra induljak el?
-Indulj el balra, és majd összefutunk.
Elindultam a megadott irányba, amikor kiáltásokat hallottam az ellenkező irányból:
-BORIII! Borbálaa!!
Felismertem a barátnőm hangját, így gondoltam akkor elindulok inkább arra. Közben majdnem besötétedett, az orromig is alig láttam, de rendíthetetlenül meneteltem előre a sötétben, a telefonomat szorongatva. Még mindig senkit sem láttam a gát közelébe se.
18:59
Újabb telefonálás Somporral, amikor az irányokat egyeztetjük, azt az utasítást kaptam, hogy csoszogjak tovább. Teljesen lement a nap, be kellett kapcsolnom a telefon vakuját, ha nem akartam orra esni. Közben megjelentek a mutáns szitakötők, amik akkorák voltak mint a fejem, és foszforeszkáltak amikor rájuk világítottam.
19:04
-  Te hol a francban vagy?
- Eljöttem arra, amerre mondtátok.
- De mi nem látunk téged.
- Én se titeket.
- Világíts a telefonoddal.
19:05
Tudod mit, maradj ott ahol vagy, mi majd megkeresünk, csak világíts.
Megfogtam a telefont, és elkezdtem a tengelyem körül forogni körbe-körbe, mint valami rossz világítótorony,  közben imádkoztam, hogy meg ne támadjon az a tuti veszett valami, ami már egy ideje engem figyelt a bokrok közül.
19:09
- Te mi a francot csinálsz?
- Állok és világítok.
- Hol vagy? Mert mi még mindig nem látunk.
- A gáton.
- Jó... Biztos arra indultál el, amerre megbeszéltük?
- Igen, elindultam Domi hangja után.
- Akkor hogy kerültük el egymást?
- Ez egy jó kérdés.
19:26 (!!!)
- Figyelj már, Bori. Mi biztos, hogy ugyanazon a gáton vagyunk?
- Száz százalék. (...)
*Dulakodás hangjai*
- Szia Bori, itt Domi. Hol vagy most?
- Még mindig a gáton, itt állok már egy ideje. A kertváros mögött vannak azok a telkek. Én azok mögött vagyok.
- Két út van melletted?
- Igen, miért?
- Basszus. (...)
Még további négy és fél percig próbáltuk kitalálni, hogy mihez is kezdjük, már mindenféle városnévvel dobálóztunk, teljesen összezavarodtunk.

Ennyit láttam naplemente után.

19:32
Kiderült, hogy ők már a bowling pályánál vannak (ami még távolabb van, mint ahogy én odaírtam), és azt hitték, hogy én a spar irányából mentem fel a gátra ezért ők mentek ki a városból (szaggatott nyíl) én pedig utánuk, de annyira le voltam maradva, hogy semmiképp nem értem volna utol őket. Végül megegyeztünk, hogy a városban találkozunk.

Nagyjából háromnegyed nyolckor sikerült végre találkoznunk, utána már csak fogtuk a fejünket, és nevettünk az egészen. Én személy szerint körülbelül egy órát álltam/menten a gáton teljesen egyedül a sötétben, amíg ők lejárták a lábukat, és kiköpték a tüdőiket. Vitatkozhatnánk arról, hogy melyik a rosszabb.

Veletek történt már hasonló? Ti szerintetek megtaláltátok volna egymást?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése