Sem emlék, sem varázslat

 Mostanában felkeltette a figyelmemet Radnóti Miklós élete és munkássága. Nem tudom, hogy mi lelt. Különösebben soha nem leltem örömemet a versek olvasásában, most meg azon kapom magam, hogy már másodjára kutatom át a nagyszüleim padlását egy verseskötet után kutatva. 

Petőfi? Meguntam.

Arany? A Walesi bárdok tetszett. 

Csalódottan ülök le a forró betonra. Persze, ott van a rengeteg elektronikus könyv, haza megyek, letöltöm. Az a helyzet, hogy az nem ugyan olyan. Éreztétek már valaha egy kötetnél, hogy ezt nem tudnátok más formában elolvasni, csak a saját példányotokként? Az se baj, ha régi. A régi könyveknek van a legjobb illatuk. Persze ilyenkor már mindegy, csak olvasni lehessen, nem? Addig is, itt a legelső vers, amit olvastam tőle, még a múlt ősszel.

 Sem emlék, sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.

 Nektek hogy tetszett a vers? Tis is szeretitek Radnótit, vagy esetleg más a kedvencetek?